2016 04 26 - Hozzászólások: Tovább vezetve bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tovább vezetve


Kategória: Egyéb

Április 17-én folytatódott Kakucson a Magyar Szlalom Bajnokság, melynek második futamát a sokak által kedvelt KakucsRingen bonyolították le. A szlalomosok mezőnye most 68 nevezőt jegyzett, akik most is értékes pontokért és helyezésekért vívtak meg a bójákkal tarkított aszfaltcsíkon.

 Felkészülés a versenynapra…

 „Elsőként, nagyon örültünk a lacházi eredménynek, de annál jobban annak, hogy az autónk nagyon jól ment. Mára még jobban készültünk, ugyanis a slick gumijainkat most vetjük be itt, a pályaversenyen idén. A vonalvezetés jó ritmusú, a gyalogos pályabejárás során már látható volt ez. Majd az edzésen tapasztaltuk is. Várjuk az első kört, mert kíváncsiak vagyunk milyen köridőkre képes most az autónk, illetve mi is.” – nyilatkozták a Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt.

Újonc a pályán

 A Track Racing csapat új versenyzője, Házi Ádám – aki már egy ideje a csapat tagja – gokartozással kezdte, de ott sem indult még sok futamon. Szárnyait bontogatta, és idén úgy döntött, hogy kipróbálja a szlalom szakágat:

„Eredetileg csak jövőre terveztem indulni a bajnokságban. De Szabolcs és a csapat invitálására most úgy éreztem, itt a lehetőség és élek vele. Beneveztem első autóversenyemre. Egyelőre izgulok, nem tudom még hogyan teljesítek, de belevágtam.” – kezdte a napot az újonc.

Hárman a rajtvonalnál

 103-as rajtszámmal Zsolt kezdte meg csapattársai közül az első versenykört. Viszonyítás híján nem nagyon lehetett tudni, mennyi a futott jó kör: ”Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy a gumik jól tapadtak, szépen vezethető volt az autó. Mivel most mentem először a slickekkel, még pontosan nem tudom a megfelelő hőmérsékletét sem. Mindenesetre nagyon jó volt vezetni.” – mondta az első kör után Zsolt. Körideje 2 perc 11 másodperc lett.

Szabolcs 214-es rajtszámmal kezdte meg első mért körét. Jobb eredményt ért el, mint fivére: ”Nagyon jó volt az edzés körben kitapasztalni gumijainkat, de ott nem mutatta meg igazi képességét. Itt a mért körön kedvezően tapadtak, főleg a kanyarokban számított, ahol így nem kellett elvenni a gázt. Ez a köridőn is meglátszott 2:10-et mutatott az óra.” – számolt be Szabolcs.

Kakucs       Jobb

Házi Ádám, a harmadik versenyző most próbálta ki első ízben élesben az autót, a pályát és magát a versenyt: ”Az első kör nagyon fura volt. Ez idáig nem nagyon vezettem ilyen stílusban, de rögtön megtetszett és úgy éreztem hamar beletanulhatok. Az autót egy élmény volt vezetni.” – hallhattuk az első kör után Ádámtól. Körideje 2:22 mp-es idő lett.

 A második kört kis szünet után indították.

Ismét Zsolt állt a rajtvonalnál. A Suzuki jó rajtja után jobb időeredménnyel ért célba, mint előzőleg. Igaz, csak egy másodpercet faragva, de 2p 10 mp-es idejével javított.

Szabolcs viszont még többet. 2p 8 mp-es köridejével két másodperccel hamarabb ért célba.

De igazán Ádámteljesítménye volt látványosan jobb. Ő kerek 9 mp-cel volt jobb önmagánál, és ezzel igencsak ráérzett a pálya ritmusára.

A rövidített ebédszünet után az utolsó kör következett.

Zsolt ugyan azonos, 2p 10 mp-es időt ment mint előzőleg, de picit javított a tizedeket illetően: ”A napsütésnek köszönhetően a hőmérséklet melegedett, ami jót tesz az aszfaltnak és a gumiknak, de így kicsit el is melegedtek az abroncsok. Néha picit bizonytalanabb volt az autó az íveken, azonban még így is jól vezethető. De javítani már nem tudtam, csak hozni az előző köröm idejét” –  osztotta meg a tényeket Zsolt.

Szabolcsnak sem sikerült jobban teljesítenie: „A köridőm nagyjából azonos lett Zsoltiéval. Hiba nem nagyon volt benne, sőt, még jobban nyomtam. De én is éreztem, hogy már jobban elmelegedett a slick. Viszont van egy  kettő nullanyolcas időm…” – bízott a jó eredményben Szabolcs, akinek most is a 2:10 mp-es idő volt elérhető.

Ádám ugyan nem javított számottevően, de mégis legjobb részeredményét hozta:

„Nagyon kezes és fürge az autó, hamar meg lehet szokni. Körről körre tudtam javítani az időmön. A harmadik körben futottam a legjobb időmet, aminek nagyon örülök.”- mesélte Ádám, aki egy másodpercet javítva 2:12-es köridővel ért célba.

Újonc kör     Kakucs1

 Az eredmények

 A óvási idő után a díjkiosztón Sződy Szabolcs vehette most át az első helyért járó kupát. Majd másodikként befutó fivére, Sződy Zsolt lépett fel a dobogó középső fokára és egy erős ellenfél, Berente Gábor lett a harmadik. Házi Ádám egyetlen másodperccel maradt le a dobogó legalsó fokáról, de nem bánkódott. Így is helyt állt debütálása során. A tabellát a Sződy fivérek vezetik továbbra is.

Díjkiosztó2           DSC_0604.2

A verseny napi összefoglalója:

„Készültünk a versenyre. Sejtettük, hogy izgalmas és jó futam lesz itt Kakucson, a ringen. Az időjárás is kedvező volt, a délutáni széltől eltekintve. Igazán élveztük a futamokat a minél jobb eredmény elérése mellett is. De nem voltunk görcsösek. A várt eredménnyel távozunk. Most egy hosszabb szünet jön, ezt persze még egyéb munkákkal és felkészüléssel töltjük, de nyugodtan. Hiszen most elég jól állunk a tabella szerint, ezt meg is kell tartani, de ez nem könnyű az autósportban. Ádámnak gratulálunk. Nagyon komolyan helyt állt élete első autóversenyén és igen tehetségesnek bizonyult. Még megerősíti a továbbiakban is, amikor indul még futamokon.” – nyilatkozták a Sződy fivérek.

 „Rendkívüli élmény volt az egész nap, biztos fogok még menni idén. Remélem egyre gyorsabb leszek, de ez az év még csak inkább a gyakorlásról szól és idővel majd szeretnék saját autóval menni. Mindenesetre köszönöm a csapatnak és a Sződy fivéreknek a felajánlást, hogy ezzel az igen jól megépített Suzukival mehettem és mehetek az évben még pár futamon.” – mondta el néhány mondatban a napi élményeit és tapasztalatait Ádám.

A Csapat

Következik…

Most hat hetes szünet következik a bajnokságban. Legközelebb Kecskeméten versenyzik a szlalom mezőnye, június 5-én a kecskeméti gokartringen.

Kapcsolódó képek:

2016 04 2 - Hozzászólások: Szezonkezdet Kiskunlacházán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szezonkezdet Kiskunlacházán


Kategória: Egyéb

Március 26-án, a hosszú várakozást követően végre ismét megízlelhettük a verseny örömét és farkasszemet nézhettünk a szlalom bójákkal. Olyan régen voltunk utoljára futamon, hogy ezt is fel kellett idézni, hogy a kék bóját jobbról vagy balról kell kerülni. Bizony majd másfél év kihagyás után – mondhatnánk kényszerpihenőnek is – örömmel és izgalommal érkeztük a kiskunlacházi futamra. A tavalyi versenyszezont a kategória határok miatt kellett kihagyjuk, de szerencsére a változtatás csak átmeneti volt. 2016-tól ismét az 1000 cm3 alatti járművek kerültek az S1-es kategóriába, míg tavaly az 1300cm3-s járművek között kevés eséllyel indulhattunk volna. Ezért inkább gokart bajnokságban mérettettük meg magunkat. De idén visszatértünk…

A korai érkezés ellenére már jó pár autó állt a kijelölt depóban, megújulva, átszínezve. A mustra kölcsönös volt. Ahogy ez a versenyszezon elején lenni szokott az indulók között.

A Track Racing 7 éves fennállása után egy kissé is megújult. Bár az autó maradt a régi, a sötétkék frissen polírozott Suzukink büszkén viselte az új, még nem egészen kész dekorációját és új szponzorait.

A gyorsulási verseny, hivatalos nevén a Drag Racing Kupa és a Magyar Szlalom Bajnokság, mint két rendezvény megosztotta a reptér kifutópályáit, de a közös levezető úton mindenki a teljes mezőnyt megcsodálhatta. A nézőszám meglehetősen nagy volt, mivel a két verseny egy helyszínen zajlott.

7.        8.

Az előkészületek

 71 nevezés érkezett a nyitófutamra. Résztvevőik a parc fermében készültek fel az aznapi megmérettetésre. Ahogy a többiek fogalmaztak, a versenyzők között „régi ismerősök”, versenyzőink a Sződy fivérek is feltűntek:

Ismét itt vagyunk egy, illetve két év kihagyás után.” – mondták örömmel a testvérek, Sződy Szabolcs és Zsolt. „Zsoltinak már 2014-ben sem sikerült elindulnia, és tavaly is várt. Én egy évet gokartoztam tavaly és idén mindketten visszatértünk… . Autónkon alakítottunk, a keményebb lengéscsillapítók mellett ültető rugókat kapott. A fék is erősebb lett, és slick gumikkal is készültünk a futamra. Vannak új partnereik, a Shell kenőanyagok forgalmazója az Orbico Hungary Kft, illetve egy új médiatámogató, a Minden Ami Sport portál is erősíti és segíti csapatunkat.” – folytatta Szabolcs.

„Vártuk már, hogy vezethessünk, és most itt Lacházán végre elkezdhetjük a szezont. Kíváncsi leszek a számomra is új vagy újított versenyautóra, a pályára és az élményre, mert két éve jóformán nem vezettem versenyen, csak másfél éve a budapesti Szlalomparty-n, egy futam erejéig.” – válaszolt Zsolt.

A gyalogos pályabejárás után az edzéskörök következtek. Ezt a Sződy fivérek gyakorlásképpen, az autót tesztelve próbálták ki. Nagy megelégedéssel. Majd a versenyzői eligazítás után az első mért kört kezdék el.

A verseny

A srácok továbbra is Suzuki Swift-jükkel indultak a legkisebb, azaz az S1-es kategóriában. Szabolcs 103-as rajtszámmal kezdte az évet.

A pálya jellegzetessége volt, hogy nem tért vissza önmagába, hanem haladt tovább, majd egy rövid szakaszon a szlalom részt visszafelé is teljesítve a cél következett nem sokkal néhány éles ív után. Szabolcs az első kört, hiba nélkül, 1 perc 33 másodperces idővel abszolválta:

„Elsősorban az autónkat dicsérem. Kiváló úttartást biztosít az új futómű. Elég hideg van, így nem tettük fel a számunkra új slickeket, de a tapadás megfelelő így is. Egyelőre nem tudok többet mondani, jól mentünk a kocsival, de még gyorsulunk a továbbiakban.” – mesélte első élményeit Szabolcs.

9.         23.

Zsolt egy kicsit később rajtolt a 202-es számmal, mivel a terület igen nagy, ezért a cél utáni etap szakasz a sebességkorlátozással igen lassú, így idő kellett Szabolcsnak visszaérnie a rajtszám és pilótacserére. A rajt után 1 perc 29 másodpercet töltött Zsolt a pályán a célig: „Jó kört volt, az autó nagyon jól ment, tartása van, mintha sínen menne. Mestermunka az építés. Ez a köridő is megfelelő egyelőre.”   számolt be Zsolt.

A második körben Szabolcs bő 2 másodpercet javított, így 1:30-as köridejével már elégedetten ért célba.

Zsolt is faragott 1 másodpercet, azonban egy bójasornál hibázott. Körideje 1:28 mp lett.

Az ebédszünetben a szlalomosok jó része átlátogatott a szomszéd aszfaltcsíkra. A gyorsulási bajnokság, hivatalos nevén DragRacing Kupa indulói az egészen egyszerű utcai autóktól a több száz lóerős gépszörnyekig nevezték be autóikat. Az igen látványos mezőny, a rövid versenyek és a hangulat sok-sok embert vonzott versenyzőként és látogatóként.

A látványosság után visszatérve, a szlalomverseny harmadik körére készültek fel az indulók.

Szabolcs, ahogy a második körben, itt is 1:30-as idővel ért célba: „Úgy látszik ennyit tudtam most kihozni ebből a pályából. Próbáltam minden kanyarban, minden bójánál egy picit több gázt adni, vagy tartani a lendületet és gyors maradni. Nem jött ki több.” – számolt be a báty.

DSC_0203          DSC_0242

Zsolt 1:29-es eredménye egyenletességet tükrözött: „Ez is jó kör volt, egy apróbb elfékezéssel ugyan, de végig 1:30 mp alatt tudtam maradni. Várom a két legjobb kör összesítését.” – így Zsolt.

 A óvási idő elteltéig a csapatok összepakolták versenyfelszereléseiket, de  sajnos már szélben és meglehetős hűvösben. Sajnos délutánra a hideg szél kicsit erősödött, de a reggeli szemerkélő eső legalább elállt. A napsütés sem volt kegyes hozzánk, egész nap távollétével tüntetett.

A díjkiosztón Sződy Zsolt vehette át végül az első, Sződy Szabolcs pedig a kategória második helyéért járó kupát.

A verseny napi összefoglalója:

„Örültünk, hogy viszonylag kellemes időben versenyeztünk és töltöttük el a napot. Jó volt visszatérni és egy olyan autóval menni, amilyet felkészítettek nekünk. Pontos mérnöki és szerelői munka volt, ezt már a szezon elején tapasztalhattuk. Fontos fejlesztés volt ez. Elsősorban egy tesztnek tartottuk most az idei nyitófutamot, de természetesen az időeredményeket is figyeltük. Bővebb tapasztalatot majd a következő futamon tudunk meg, amikor is épített pályán megyünk majd. Mivel a Rakparti Szlalomparty sajnálatos módon elmarad idén is. Ami eredetileg a második futam lett volna” – nyilatkozták a Sződy fivérek.

 A második bajnoki futam április 17-én lesz a KakucsRingen. Ezen a sokak által kedvelt aszfaltcsíkon már várhatóan igazi tavaszi időben küzdenek majd meg egymással és az órával a versenyzők.

 

Kapcsolódó képek:

2016 04 2 - Hozzászólások: Vissza a jövőbe 2. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vissza a jövőbe 2.


Kategória: Egyéb

Egy híres film címe is utalhat a Sződy fivérek idei szezonkezdetére. Egy év kihagyás után visszatérnek a szlalom bajnokságba, így 7 év versenyszezon teljesítése után folytatják a versenyzést a szlalomosok között.

vissza_a_jovobe_200_pem (2)JAV                         123

Sportmenü: – Legutóbb tavaly november végén hallottunk Rólatok. Azóta semmi hírt. Beszámolót nem olvastunk a hírportálokon, holnapotokon és a közösségi portálon sem. Van ennek valami oka?

Sződy Szabolcs: „Igen, részben a téli szünet miatt, részben pedig tudatosan nem közöltünk semmit. A tavalyi gokartozás után úgy gondoltam, hogy az országosban próbálok szerencsét. Feljebblépve egy még keményebb mezőnybe. Azonban január végén a szlalom honlapján láttam, hogy a szabályok változtak. Azaz, a régi kategória harátok lettek érvényesek ismét, ami az autónknak megint lehetőséget ad az indulásra. Így a gokartozást lemondtam és a szlalommal kezdtünk el foglalkozni. A slick gumik használata is engedélyezett ismét.”

Sportmenü: – Hogyan készültetek az évre, a jó hír hallatán?

Sződy Zsolt: „Elsőként az eddigi partnereinkkel beszéltük meg, hogy indulunk megint. Mindenki igent mondott, mind támogatói-partneri minőségben. Utána elkezdtünk szervezni az autó építését. Idén már mi is slick gumikkal megyünk, ezt be is szereztük egy barátunk segítségével, majd az ültető rugókat rendeltük meg és építették be a kocsiba. Az összes folyadék is lecserélésre került, többek között az idei szponzorunk miatt és jóvoltából is. Majd az aktuális dekoráció készült el. Összehangolt, jól szervezett munka eredményeként várjuk a nyitófutamot.”

elő            trr

Sportmenü: – Mennyiben történtek változások a csapatban?

Sződy Szabolcs: „Sokban. Ami maradt, hogy mindketten indulunk. Az autó lényegében jobban felkészített és versenyképesebb lett, de még vannak apróbb munkálatok rajta. Nekünk is meg kell majd szokni az új dolgokat, többek között az alacsonyabb súlypontot és a slick gumikat. A lényegi csapatfelállás változatlan egy-egy versenyen, a csapattagokkal együtt. Ahhoz, hogy idén minden kész legyen kb. 45-50 ember együttműködése és munkája kellett. Ezúton is köszönjük mindenkinek a segítséget.

Sportmenü: – Akkor vényegében vissza a régi kerékvágásba, de mégsem teljesen…

Sződy Zsolt: „Igen, de a csapat megújult, sok mindenben és ezt még tovább szeretnénk folytatni. Például egy fiatal versenyzővel, aki a szezon közepén vagy ősszel csatlakozik majd aktívan és kezdi el első köreit majd a szlalomban. Ez még a jövő zenéje.”

Sportmenü: – Mik a céljaitok a bajnokságban és azontúl?

Sződy Szabolcs:A bajnoki cím a cél, hiszen ennek lehetősége majdnem elért volt az előző években, de most jó lenne nemcsak megcélozni, hanem meg is szerezni. Ez Zsoltinak már kétszer sikerült korábban, most én is ezen leszek. Már második alkalommal 6 hét alatt építettük fel a csapatot és akkor is jól sikerült, remélem most is az lesz. 8 vagy 9 futamon tervezzük az indulást, 8 futam bajnoki verseny lesz. Gokartozunk és néhányszor, de ahogy régen, nem bajnoki futamokon megyünk, hanem meghívásosban illetve saját szervezésűben is.”

Sportmenü:Sorold fel kérlek, kik működtek közre a felkészülésben és kik támogatják az éves indulásotokat?

Sződy Zsolt: Idéntől a Shell kenőanyagok forgalmazója, az Orbico Hungary Kft. támogat minket, így termékeit használva és tesztelve versenyzünk a pályán. A Kárászy cég jóvoltából az ültető rugók és a lengéscsillapítók adják a megfelelő úttartást versenyautónknak, amivel értékes másodperceket szerezhetünk. Ennek összehangolása is az Ő munkájukat dicséri. A Sportmenü, a Vác Online az Amdala.hu és a Minden ami Sport hírportálok versenyről-versenyre közölnek rólunk beszámolókat. A Sony műszaki eszközei közül az első versenyen egy fényképezőgépet használunk. Sok-sok embernek köszönjük még a felkészítést az autószerelő műhelytől a dekorációig.

Sportmenü: – 15 éves versenyzéseket alatt sok szép eredményt, helyezést értetek el. Ha jól tudom 86 kupátok van eddig. Mi a további cél például az idei szezonban?

Sződy Szabolcs: „Eredmények tekintetében a dobogós helyek, és a minél jobb köridők. Terveink szerint jó lenne idén eléri a századik kupát is, együtt.”

Sportmenü: – Sok sikert kívánunk Nektek.

Sződy fivérek: „Köszönjük szépen!”

 

Kapcsolódó képek:

2015 11 7 - Hozzászólások: KartFarm Csapatverseny – A négy muskétás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

KartFarm Csapatverseny – A négy muskétás


Kategória: Egyéb

Október utolsó szombatján rendezték a KartFarm Evo 6 Kupa csapatversenyét. Ez a futam már a bajnokságon kívül és pontozás nélkül zajlott, ám annál nagyobb érdeklődést és várakozást mutatott. A szezonzáró versenyen 8 csapat indult, egységenként 4 versenyzővel. A csapatok maguk állították össze versenyzőiket, illetve határozzák meg a váltók sorrendjét.

A hűvös, őszi reggelen már korán reggel érkeztek a versenyzők és kisérőik. A regisztráció után a súlyozás következett. Ez a csapatok összsúlyát jelentette. A minimum 80 kg / fő volt az átlag. A könnyebb versenyzők plusz súllyal indultak.

Sződy Szabolcs, a Track Racing csapat versenyzője most egy másik csapat neve alatt vett részt a megmérettetésen: „Eredetileg saját csapattal terveztem az indulást ezen a futamon. De közben ez nehezebben jött volna össze, és kaptam egy felkérést. Igent mondtam, így most az Opel Manta Rallye Team négyesével próbálunk helyt állni a versenyen. Kíváncsian várom, milyen lesz ez a versenynap…? Ilyen jellegű versenyen először indulok.” – mondta Szabolcs a nap elején.

A négyes első indulója Horváth Norbert már napsütésben várta a rajtot a hetedik helyről. Ennél a csapatversenynél megszokott, hogy a gokartokat a rajtrács mellett, azaz a pálya szélén helyezik el menetirányba, majd a pálya másik oldaláról futva ülnek be a pilóták és indulnak el. Ez így is történt, de a futamot pár körrel az első sikeres rajt után megállították. Ugyanis a versenyt vezető gokart füstölni kezdett. Mint kiderült a javítás során, csupán csak sok olajat kapott a motor, ezért a verseny pillanatnyi állása szerint folytatták repülőrajtos újraindítással a futamot. Még egy rövidebb géphiba kiállást és új rajtot követően azonban a 3 órás száguldás gond nélkül folytatódott.

DSC_0058      DSC_0209

A Horváth Norbert, Baukó Levente, Sződy Szabolcs és Szuppinger Szabolcs alkotta négyes első váltója 20 perc után kezdődött. A kötelező félperces bokszutcában eltöltött idő után Baukó hajtott a versenypályára. A jó köridők ( 24.2 másodperc ) mellett néhány igen izgalmas csatát vívott más csapatok versenyzőivel. Majd szintén cserére kiállt. Most Sződy hajtott a pályára és pont egy „üres” szakaszon versenyzett jó néhány körön keresztül, nem zavartatva magát senkitől. Később azonban a jó köridők ellenére ( 23.9 mp ) beérték és elkezdték lekörözni. Természetesen a gyorsabbakat etikusan elengedte, azonban csak ott, ahol ő nem vesztett időt. Az első pilótacsere kört Szuppinger zárta, aki 25 másodperc körül futotta köreit a csömöri aszfaltcsíkon, és tisztességgel helytállt a nagyok között. A csapattársak rendszeresen figyelték pályán száguldó társuk köridejeit a monitoron, és néha még jelezték is egy kanyarban, hogy jól megy, vagy rá kellene gyorsítani.

DSC_0272     DSC_0438

Pihenésre nem volt idő, ismét folytatódott a négyes váltója az ötödik etappal. 1 óra 20 perc környékén Horváth „szállt ismét a ringbe”. Szintén 24 mp-es köridő alá ment néhány alkalommal. Tartotta a csapat hetedik helyét. Baukó a váltót követően egy kisebb tömegbe került, azonban később tudta saját köreit is futni. A futam második óráját Sződy kezdte, aki  szintén kihasználva a kb. 20 percét a pályán, nem pihent és a megfelelő 23 vége 24 mp eleje közötti köridőt hozta, átlagban. Szuppinger 25.5-26 mp között mozgott, de egyenletességét megtartotta. A kilencedik záró etapot ismét Horváth teljesítette és végül a nyolcadik helyre hozta be gokartját és ért célba a harmadik órában. A csapat legjobb körideje 23.821 mp lett, 418 kört teljesített a csapat. Ez körül-belül 6 perccel több idő a pályán a 3 órából, mint a győztes csapaté.DSC_0377    DSC_0554

DSC_0350      DSC_0645

Nyilatkozatok a verseny után:

Sződy Szabolcs: „Igazán nagy élmény volt számomra ez a csapatverseny. Megterhelőbb volt, mint a bajnoki futamok. Egyrészről többet mentünk, a csapatból hárman kétszer 20 percet és Norbi összesen 60 percet. Voltak időszakok, amikor fáradtunk, de nem lehetett megállni, már csak a csapattársak és a közös teljesítmény miatt sem. Számítottam titkon egy ötödik hely környékére a végeredményt illetően. De a részvétel volt most a fontos, tetszett a verseny. Összességében az egész év jó volt. Maga a KartFarm EVO 6 bajnokság és ez a zárófutam is, így csapatban.   

 Baukó Levente: „Nekem is ez volt életem első endurance, tehát hosszú távú versenye. Összességében tetszett, jó csaták voltak, jók voltak a gépek ( gokartok ) is. A második etapom gyorsult egy picit. Viszont akkor volt a legmelegebb, természetesen a körülményekhez képest. De így megterhelőbb volt. Nem nagyon tudtam kivel menni. Volt egy kis csata, aztán kihívták a versenyzőt a bokszba, pilótacserére. Szinte időfutam lett a verseny egy része számomra. A pozíciónknak nem annyira örülök. Titkon reménykedtem egy harmadik helyben, de első versenynek jó volt, jövőre meg majd támadunk a dobogóért.”

 Szuppinger Szabolcs: Ez a futam volt számomra eddig a leges legjobb. Ebben csatáztam a legjobbakat. Gond csupán annyi volt, hogy néha egyszerre nyomtam a gáz és fékpedált. Illetve a folyamatos melegedés miatt a hidegebb aszfalt után a melegebben menni más volt, alkalmazkodni kellett. De nagyon köszönöm és örülök, hogy itt lehettem és részt vehettem ezen a csapatversenyen.”

 Horváth Norbert: „Én kezdtem az első etapot. Gyengén kezdtem el a rajtot, de később elkezdtem gyorsulni. Volt egy kis lökdösődés, dirr-durr… és a nézőknek is autóztam.” – nevet Norbi. „A végén már fáradtam kicsit, de így is jó volt ez a háromszor 20 perces etap.”

A Track Racing csapat jelenlegi fotósa, aki idén nem indult bajnoki futamon:

Sződy Zsolt:Véget ért a hosszú távú futam. Én a magam részéről élveztem. Fotóztam, videóztam, ide nem neveztem be. Érdekes volt, főleg, hogy 430 kört teljesített a győztes csapat… . De a mi csapatunk is 418 körrel, hát ezt kimondani is nehéz. Valójában ennyit gokartozni szép teljesítmény, és mindenkinek gratulálok. Azt láttam, hogy nagyon kellett figyelni az átüléseknél, illetve a két nem betervezett új rajt plusz izgalom volt. Azt gondolom, mindenképpen érdemes egy ilyen versenyen elindulni, mert nagy az élmény, meg az öröm. Persze, vannak akiknek az eredmény is.”

Kapcsolódó képek:

2015 11 7 - Hozzászólások: Záró futam, happy end-del bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Záró futam, happy end-del


Kategória: Egyéb

A záró futamok napja jött el október 3-án a gokart bajnokságban. A KartFarm EVO 6 Kupa összesített eredménye a 17. és 18. futam után dőlt el és vált véglegessé. 31 nevezés érkezett a végső összecsapásra. Ebből a kategóriákban 8 (1-es), 15 (2-es) és 8 (3-as) versenyző indult.

Sződy Szabolcs, a Track Racing versenyzője a nyolcadik helyért állt csatába:

 „Várhatóan izgalmas két futam lesz. Az időmérő meghatározó, ezért jól kellene mennem, hogy megfelelő pontszámot szerezzek a futamokon. A pálya vonalvezetése viszonylag egyszerű. Normál irányba lesz, középen egy lassítóval. Erre a napra most két szabadedzést tervezek. – mondta el Szabolcs a futam előtt.

Két külön gokarttal edzett Szabolcs. A 6-os számúval 26.5 másodpercet elérve, az 1-essel 26.9-es időt teljesítve legjobb körében. Az első időmérő edzést 25.887 mp-cel, ami a „B” döntő ötödik helyére volt elegendő. A 9-es gokarttal rajtolva tartotta a különbséget a mögötte autózó 3-as gokartossal szemben, és üldözőbe vette az előtte vezető 7-es gokartot. De később egy kanyart túl szélesen vett a Track Racing versenyzője, és a 3-as gokarttal üldöző versenyző ügyesen befért elé. Így visszacsúszott a hatodik helyre. Azonban előrébb a 3-as és 7-es között óriási küzdelem alakult ki. Fej-fej mellett kanyarodtak, épp az adott ív döntötte el, kinek kedvez az aktuális helyet illetően. Szabolcs közben közelebb kerülve a két versenyzőhöz tovább fokozta az izgalmakat. Az célegyenes hosszú szakaszán a 3-as és a 9-es is megelőzte a 7-es gokartot. Majd a 7-es megelőzve Szabolcsot, két kanyarral később pedig visszaelőzte őt. A csata tovább folytatódott. Végül a „vonatozásból” a 7-es jött ki jobban. Két kanyarral a cél előtt megelőzte Szabolcsot, így végül ő hatodik lett az első futamon:

„Nagy csatázás alakult ki hármunk között. Ez nagyon izgalmas volt, tényleg rég volt ilyen centizésben és küzdelemben részem. Végül túl széles ívben kanyarodtam ugyanott, ahol a 3-as gokart is megelőzött a futam elején. Ez lett a vesztem, másodszor is. De jó futam volt, nagyon élveztem a csatározást. És a srácok is ügyesek voltak.” – mesélte Szabolcs az első futam után.

A második időmérő most is szorosra sikeredett, ahogy három héttel ezelőtt is. 26.461 mp-es eredménnyel a „B” döntő utolsó helyéről rajtolhatott Szabolcs. 13 ezreddel elmaradva az előle induló 1-estől. A rajt után sereghajtóként üldözőbe vette a mezőnyt. Az előtte haladó 1-essel vívott csatát, majd megelőzte. Aztán egy vezetői hiba okán, visszavette helyét az 1-es gokartos, majd Szabolcs egy kifékezéssel megelőzte, majd elhúzva versenytársától végül a hatodik helyen futott be a célba. De az eredmény változott:

„Az utolsó helyről, ráadásul repülőrajttal nem éppen kellemes indulni. De próbáltam tartani a lépést és a rajt után hajrázni. Ez sikerült is, de sajnos egy kanyart túl nagy tempóval kezdtem és egy picit lementem az ívről, így a korrigálás miatt lelassúltam, megelőzött a mögöttem haladó ellenfelem. Aztán én vettem üldözőbe, és a lassítónál kicsit később fékeztem, meglöktem és kisodródott, így kerültem elé. Azonban a Szervezők döntése alapján végül visszasoroltak a hetedik helyre. Nem tagadom, összeért a két gép, bár nem volt szándékos. Döntésüket elfogadtam. – számolt be Szabolcs a második futam eseményeiről.

A Track Racing versenyzőjének napi összefoglalója:

„Így a bajnokság vége felé azért izgultam picit, hiszen most volt lehetőségem megtartani vagy elveszteni az eddig megszerzett nyolcadik helyet. Sikerült, és ennek örülök. A futamaim nem sikerültek valami jól, de izgalmas versenyek voltak. Eredményeim nem kiemelkedőek, tehát ilyen szempontból csak a pontszerzés volt most a fontos. Ezt teljesítettem és a kis pontszám a mínuszolásnál jelent nagy előnyt. Ezért nekem most előnyömre vált a gyengébb eredmény, mert kevesebb a levonás. Gokartjaim jól mentek, a vonalvezetés is jó versenyeket hozott.” – foglalta össze a napot Szabolcs.

A gokartversenyző így csupán 3 ponttal növelte pontszámát az összesített tabellán. Azonban a kettes kategória 28 indulójából megtartotta 8. helyét a bajnokságban 106, azaz mínuszolással / a három leggyengébb futam eredményét levonva / kerek 100 ponttal.

Az idény azonban nem fejeződött be. Bajnokságon kívül, október 31-én csapatverseny keretein belül mérkőznek meg még a KartFarm Kupa mezőnyéből – és külsős indulókkal kiegészülve – 4 fős csapatok egy hosszú távú, 3 órás gokartversenyen.

Kapcsolódó képek: