Kiesés géphiba miatt

DSC_0531            DSC_0581

Július 25-én a tizenegyedik és tizenkettedik futammal folytatódott a KartFarm EVO6 Kupa. Ismét mezőnyversenyben indultak a kategóriák és mérettették meg magukat a indulók. 29 versenyző nevezett erre a két futamra. Ebből a kategóriákban 13, 11, és 5 versenyző indult.

A Track Racing csapat jelenleg gokart versenyzője, Sződy Szabolcs a pálya vonalvezetésének örült elsősorban:  „Ahogy az időfutamon július elején, most a mezőnyversenyeken sem lesznek lassítók. A pálya iránya visszafelé lesz. Ez nekem jobban megy általában. Remélem jobb eredményt tudok így elérni, főleg az időmérőkön.” – mondta Szabolcs.

A szabadedzés eredménye már mutatott némi támpontot. 24.4 másodperces köre a jobb köridőkbe tartozott. Az időmérőn viszont meglepően jó eredményt ért el. 24:08-as köridejével az élmezőnytől csak 8 ezreddel maradt le. Így a kettes kategória hetedik rajtkockájából indulhatott a kilenc versenyzőből. A rajtnál máris egy helyet előrelépve kezdte meg az első kanyart, a hatodik helyen. Aztán ezt visszavette a 3-assal induló versenyző, majd lehagyta a Szabolcs mögül indult 7-es és 6-os is. Pár kör után Szabolcs megcsípte a 6-os versenyzőt, majd a 3-ast és már a 7-es mellett autózott, amikor a pálya hátsó szakaszában kisodródott a nagyobb tempótól, és a pálya külső, porosabb ívéről a fűre farolt. Azonban visszaterelte gépét a pályára, némi lendületet veszítve. A poros kerekek idővel ismét bekoptak és tapadtak. A hajrával pár körön belül utolérte a majd fél körrel előrébb autózó mezőnyt. A 25 körös futam 11. körében kezdett előzésbe, amikor a gokart ereje hírtelen elment, megszűnt a hajtás: „Éppen a kisodródásom után már jól tapadtak a gumijaim, kezdtem utolérni a mezőnyt, és a 6-os számú gokartost előztem a célegyenes után, amikor hírtelen a gokartom lassulni kezdett, Gázt adtam és hallottam, hogy pörög a motor, de a gokartomból elment az erő. Sikerült kigurulni a bokszutcáig és ott kérdeztem a verseny műszaki felelősétől, hogy a hajtással van baj…? És válaszolta, hogy igen. Akkor ennyi… . Nagyon bosszankodtam, ugyanis még eddig sosem kellett műszaki hiba miatt feladnom versenyt. Nem tudtam mit tenni, a bokszból néztem végig a futamot, látva, hogy szállt el egy-két értékes pontom. Nagyom jó futam lett volna, jó gokarttal, jó lendülettel mentem. Ilyen a technikai sport… .” – mesélte csalódottan a gokart pilóta.

DSC_0687            DSC_0693

A második futam viszont adott némi reményt. Az időmérőn ismételten jó köridővel, 24:46 mp-cel a nyolcadik rajthelyről indulhatott. A repülőrajtot követően egy helyet visszacsúszott és a 15 körös futam kilencedik helyén végzett: „A repülőrajttal nem volt baj, azonban egy ponton nagyívben vettem a kanyart, ezt ki is használta ellenfelem. Gokartom most nem ment olyan jól, a 6-os, ezért a rövidebb futamot sereghajtóként fejeztem be. A legjobb köridőm az edzéskörömmel volt azonos.” – mesélte Szabolcs.

A Track Racing versenyzőjének napi összefoglalója:

„Az edzéseket követően nagy reményekkel indultam neki a futamoknak. Nagy csalódás volt számomra az első futam, hiszen nem tehettem róla, hogy géphiba miatt kiállni kényszerülök. Mint utólag megtudtam, egy 20 Forintos csavar esett le a hajtásról, és ennek okán nem volt erőátvitel a gokartomon. Nagyon sajnáltam, hogy ennyin múlt, jó pár pont veszett oda. Azontúl, hogy pont izgalmas volt a futam, még a felénél se jártunk… . A második futam már ezért sem motivált annyira, hiába vonatkoztattam el, „csak” befejeztem a futamot. Remélem jobban kiautózhatom magam legközelebb és főleg eredményesebben.” – foglalta össze a nyári versenynap eseményeit Szabolcs, aki a futam után pár perccel már távozott is a pályáról.

A tabella állása szerint Szabolcs a 9. helyen áll a 21 indulóból, kategóriájában.

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2015 augusztus 03 - 20:55. - Kategória: Egyéb
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.