Hell Kart Média Gokart futam az Avalon Parkban

Van, hogy egy újságíró lesz versenyző és van, hogy egy versenyző, lesz újságíró. Sződy Szabolcs, az I. HELL Kart Média Gokart Vándorkupa indulója, mint újságíró versenyzett a Sportmenü égisze alatt, mint gokartversenyző:

„Érdekelt ez a verseny, és mivel jómagam idén gokartozom egy bajnokságban, a Sportmenü színeiben indulok el itt Miskolctapolcán, ezen a gyönyörű és modern pályán, ami az Avalon Parkban épült és idén május óta üzemel. Fontos megemlítenem, hogy az ismeretlen vonalvezetés mellett, a gokartokat sem ismerem, hiszen ezek elektromosak. Kíváncsian várom, mennyiben különböznek a robbanómotorosoktól?”– várta izgalommal Szabolcs az edzéseket.

DSC_0132       DSC_0181.222

A regisztráció után a versenyzői eligazítás következett, ahol lényegében a gokartokról említettek meg néhány fontos információt. A mérlegelés után az egyéni súlyozással mindenki megkapta a saját rajtszámú versenyjárművét és máris edzhetett. Majd egy pár perces kiállás után az időmérő következett:

„A gokartok elektromos hajtását nem lehet hallani, mert „elnyomja” egy motorhang effekt. Számomra nagyon kellemes üresben is, és a pályán, menetközben is. A gépek nagyon jól vezethetőek, a pálya könnyen megtanulható volt, de trükkös. Ezt beszéltük az újságíró kollégákkal is. Az edzésem annyira nem sikerült jól, de azért így is a negyedik helyről rajtolhatok.” – kezdte meg a felkészülést a versenyre Szabolcs.

DSC_0178       DSC_0190

 

DSC_0213       DSC_0244

A „B” döntő versenyének mezőnye a rajtrácsra való beállás után simán eljött. A helyezkedések után Szabolcs a harmadik, majd második, kis idő múlva pedig az élre állt és ezt meg is tartotta a végéig. A kockás zászló leintésekor cirka 30 másodpercet vert a második helyezettre. Felhőtlenül boldog volt a boxutcában:

„Nem gondoltam volna, hogy megnyerem a futamot. Tiszta verseny volt. Az élen már csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak, és ennek ellenére, hogy nem mentem a határon, mégis távolodtam a mezőnytől. Jó futam volt. Ezzel most az „A” döntő utolsó rajtkockája az enyém.” – örült a Sportmenü pilótája.

 

DSC_0213       DSC_0284

A rajt után az „A” döntősök mezőnyében kemény küzdelmek alakultak ki. Szabolcs egy pillanatra az első kanyarban a hatodik is volt, majd visszavették tőle ezt a helyet, és ismét előzhetett. Aztán sokáig egy hármas csoport vívott egymással. Erdős Norbert, Sződy Szabolcs és Borsi Gergő, majd Gergő megelőzte Szabolcsot és küzdött Norberttel. Aztán egy kanyarban Gergő bebújt ellenfele mellé, Norbert pedig megpördült. Szabolcs épphogy elkerülte és így visszavette ötödik helyét, és ezt meg is tartotta a célig:

„Ez a mezőny keményebb volt, meg a legvégéről is rajtoltam. Izgalmas volt, nem lehetett pihenni egy pillanatra sem. Küzdelmes, kiszámíthatatlan futamot tudhatunk magunk mögött. Örültem, hogy végül megtartottam az ötödik helyemet. A verseny második felében kissé melegedtek a gumijaim, de megfelelő volt a tapadás. Ha egy pici szerencsém van, akár a negyedik is lehettem volna… . Mindenesetre jól mentünk, ez a hármas szinte végi vívott a pályán.” – mesélte Szabolcs a történteket.

Az A és B döntő végső sorrendje a következő:

B döntő

1.         Sződy Szabolcs (sportmenu.net) ezzel bejutott az A döntőbe is!

2.         Bethlen Tamás (Formula magazin)

3.         Boncz Elek (sportime.hu)

4.         Gömöri Gergely (Észak Magyarország)

5.         Nyíri Sándor (penzcentrum.hu)

6.         Szabó Vivien (bien.hu)

7.         Vályi Zsolt (Rádió M)

8.         Farkas Ildikó (Miskolc TV)

9.         Zmeskall Zoltán Tamás (zetapress.hu)

 

A döntő

1.         Bencze Tünde (autosforum.hu)

2.         Vidó Dániel (Russmedia)

3.         Dobos Zoltán (mcsatorna.hu)

4.         Borsi Gergő (RTL 4ütem)

5.         Sződy Szabolcs (sportmenu.net)

6.         Erdős Norbert (vezess.hu)

7.         Gerse Gábor (Men’sHealth)

8.         Bethlen Dávid (formula.hu)

 

Fotók: Czárl Adrienn

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2015 augusztus 13 - 21:02. - Kategória: Egyéb
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.