Harmadik évben is TR fotópályázat

A Track Racing csapata 2011-ben fotópályázatot hirdetett, amire mindenki nevezhetett. Csak fogni kellett egy fényképezőgépet és kattintgatni a Sződy fivérek versenyein. Minden fotós alkotása bekerült a pályázatok közé, aki ezt eljuttatta a csapatnak. Sződy Szabolcs és Sződy Zsolt, a Track Racing két versenyzője hosszas válogatás és tanakodás után kiválasztották az első három legjobb fotót, amelyet csapat díjazott. A csapat székhelyén január 22-én vasárnap került sor az eredményhirdetésre és az ajándékcsomagok átadására.

Harmadik helyen Szalay Iván végzet, aki egy Hungaroringen készült fotóval érte el ezt az eredményt.

Második helyen Czárl Adrienn fotója végzett, a győztes alkotás Tóth Tamás műve lett.

„Nagyon örültünk a sok-sok kiváló fotónak, különösen az elkapott pillanatoknak. Legyen az versenyen az autóról, vagy éppen egy életkép két futam között. Holnapunkon a pályázaton nem értékelt, de annál értékesebb felvételek is láthatóak már. Természetesen a három díjnyertes képpel együtt. Köszönjük a fotósok munkáját!” – értékelték és véleményezték a fotókat a Sződy fivérek.

Idén is hirdetnek fotópályázatot, már az első versenytől kezdve lehet kattintgatni, hogy év végén dobogós helyen legyen az a megörökített pillanat.

Fotók és beszámoló: Track Racing

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2014 március 23 - 20:56. - Kategória: Fotópályázat
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.