Öt hónap téli szünet után ismét elrajtolt az Országos Szlalom Bajnokság mezőnye. Ezúttal nem Kecskemétre szervezték az első versenyt, hanem rendhagyó módon Kiskunlacházán, a gyorsulási versennyel együtt zajlott.
Március 23-án az autósportok szerelmeseink nehéz dolguk volt a télies időben. Ugyanis a hőmérő 0 és 3 fok között mozgott, ami semmiképp nem volt mondható tavaszi időnek. A szlalomosoknál 42 nevezés érkezett a futamra.
A Track Racing csapat versenyzĹ‘i SzĹ‘dy Szabolcs Ă©s SzĹ‘dy Zsolt meglepĹ‘dve, de felkĂ©szĂĽlten Ă©rkezett az Ă©v elsĹ‘ versenyĂ©re: „Nem emlĂ©kszĂĽnk ilyen hidegre, legalábbis márciusban mĂ©g sosem versenyeztĂĽnk fagypont közeli hĹ‘mĂ©rsĂ©kleten. A pálya nem csĂşszĂłs, csak hideg, mint a gumik is rajt elĹ‘tt. AutĂłnk mĂ©g a tavalyi beállĂtásokkal megy, nem változtattunk rajta, idĹ‘hiány miatt. Jelenleg fĹ‘szponzor nĂ©lkĂĽl kezdjĂĽk az Ă©vet. Mindezek ellenĂ©re bĂzunk a jĂł eredmĂ©nyben, Ă©s várjuk, hogy volánhoz ĂĽlhessĂĽnk ismĂ©t.” – nyilatkozták majd’ fĂ©lĂ©ves szĂĽnet után a SzĹ‘dy fivĂ©rek.
Az edzĹ‘kör után a versenyzĹ‘i eligazĂtás következett, majd az elsĹ‘ futam. Szabolcs 101-es rajtszámmal kezdte meg a „nem fix” rajtszámmal indulĂłk sorát: „A pálya viszonylag egyszerű vonalvezetĂ©sű, nem csĂşszik, de nĂ©hány helyen trĂĽkkös. AlapvetĹ‘en jĂł köridĹ‘nek mondhatĂł ez az 1 perc 32 másodperces idĹ‘m. TermĂ©szetesen gyorsulni kell a továbbiakban… .” – mondta el elsĹ‘ tapasztalatait Szabolcs.
Zsolt rajtolt 106-os rajtszámmal: „A bĂłjákra kell nagyon figyelni a tempĂł miatt. Nem minden szlalom pálya ennyire gyors, itt lehet adni a gázt rendesen. Meg kellett szokni, hogy hosszĂşkás szakaszon megyĂĽnk, mĂ©g szeretnĂ©k gyorsabban menni a többi futamban.” – Ăgy Zsolt. Körideje 1:34 mp lett.
Szabolcs második körĂ©ben javĂtott. 1:31-es idejĂ©vel pillanatnyilag a vezetĹ‘ helyen állt ebben a futamban. Zsolt viszont rontott, elĹ‘zĹ‘ körĂ©hez kĂ©pest. 1:35-ös idĹ‘t Ă©rt el.
Az ebédszünetben sok versenyző vagy autójában melegedett vagy a Drag Racing gyorsulási verseny futamait nézte meg a „szomszéd” kifutópályán.
A harmadik Ă©s egyben utolsĂł körĂ©t kezdte meg Szabolcs. Egyenletes tempĂłt diktálva, hiba nĂ©lkĂĽl teljesĂtette azt: „Szinte ugyanolyan köridĹ‘t mentem, pár századtĂłl eltekintve. ĂŤgy az összesĂtett eredmĂ©nyem a kĂ©t legutolsĂł köröm lesz. Minden rendben volt. Ă–rĂĽlök, hogy jĂłl mentem a nyitĂłfutamon.” – Ăgy Szabolcs, az ugyancsak 1:31 mp-es eredmĂ©nnyel.
Zsolt legjobb köridejĂ©t Ă©rte el: ”Ez az 1:32-es köridĹ‘m volt a legjobb, de sajnos az elĹ‘zĹ‘ekben nem hoztam mĂ©g ezt a tempĂłt, Ăgy a helyezĂ©semet nagyban meghatározza. EttĹ‘l fĂĽggetlenĂĽl elĂ©gedett vagyok a teljesĂtmĂ©nyemmel.” – mondta a tavalyi kategĂłria bajnok.
A 30 perces Ăłvási idĹ‘t eltelte után fázva ugyan, de örömmel álltak a dĂjkiosztĂłt várva a versenyzĹ‘k Ă©s csapattársaik. SzĹ‘dy Szabolcs az S1 kategĂłriában a második helyet, fivĂ©re Zsolt a harmadik helyet szerezte meg. Ezzel a bajnoki tabella sorrendje is egyben az elsĹ‘ futam vĂ©geredmĂ©nye.
Pontállás:
Kecskeméti Gyula 5 pont
Sződy Szabolcs  4 pont
Sződy Zsolt       3 pont
CsĂkos Balázs     2 pont
A versenyzők között a helyezés sorrendjében 2, 3 és 4 másodperc volt a különbség.
A Track Racing versenyzőinek napi összefoglalóját olvashatják:
„A hideg ellenĂ©re jĂłl mentĂĽnk a mĂ©g tavalyi beállĂtásĂş autĂłnkkal. JĂł ritmusĂş pályán versenyeztĂĽnk, nem okozott kĂĽlönösebb nehĂ©zsĂ©geket Ă©s bĂłjahibát sem a tempĂł ellenĂ©re. A reptĂ©ri futamon gumijaink kiválĂłan teljesĂtettek. VersenyzĹ‘társaink nĂ©hányan csĂşszkáltak a hideg abroncsokkal. Ă–rĂĽltĂĽnk, hogy nem esett csapadĂ©k, Ăgy száraz versenyĂĽnk volt. Várjuk az igazi tavaszi idĹ‘t Ă©s a következĹ‘ futamot áprilisban.” – foglalták össze a napot a SzĹ‘dy fivĂ©rek.
A bajnokság második versenye Budapesten lesz a Műegyetem elĹ‘tti rakparton. A tradicionális versenyt jĂł 30 Ă©vvel ezelĹ‘tt rendeztĂ©k elĹ‘ször. Több ezer nĂ©zĹ‘re számĂthatnak a szervezĹ‘k Ă©s a versenyzĹ‘k, akik várnak mindenkit nagy szeretettel április 21-Ă©n. BeszámolĂłnkat itt a Vác Online hĂrportálon olvashatják a futam után.
FotĂłk: Czárl Adrienn – Track Racing
Kapcsolódó képek:
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.