Szlalom epilógus – Harmadszor bajnokok a Sződy fivérek

Utolsó futamához érkezett a hétfordulós Országos Szlalom Bajnokság. Október 22-én a Kakucs Ring-en dőlt el sok bajnoki cím és dobogós helyezés, az év végi eredményeket tekintve. 73 induló mérte össze tudását a zárófutamon.

Új vonalvezetés, csúszós aszfalt

DSC_0365     DSC_0316

Őszies, hűvös időben építette a szlalom bajnokság Szervezőcsapata a Kakucs Ring bójasorait. Az edzőkör még a héten szakadó több napos eső miatt nedves pályán zajlott. Ez a gyalogos pályabejárás során még nem volt tapasztalható, de autókkal, majdnem versenytempóban már erősen csúszkált. A legtöbb versenyautó, a jó gumiválasztás ellénre is a pálya szélén landolt az edzőkörében:

„Máshol helyezkednek el most a bóják, mint az előző futamon nyáron, ezért a féktávok és a pálya ritmusa is más lett. Edzésen jól lehetett érzékelni, azonban igencsak csúszott. Reméljük a napsütés által fokozatosan szárad majd.” – számolt be a nap elején a pálya állapotáról Sződy Szabolcs, a Track Racing versenyzője.

Sződy Zsolt, a csapat jelenlegi második pilótája sajnos nem tudott részt venni ezen a futamon egyéb elfoglaltsága okán.

Rajt

Az első kör rajtját később indították, hogy a pálya még jobban száradjon. Így 11 órakor lendült a nemzeti színű zászló és az első versenyautó megkezdte a versenyt.

Szabolcs 402-es rajtszámmal indult az S1-es kategóriában: „Autómon az edzésen tapasztaltak miatt fenthagytam az utcai sportgumikat, így kevésbé csúszott. Hiába száradt már fel a pálya, óvatosan kellett mennem, de a jobban felmelegedett gumi már tapadt a versenykör végén.” – mondta Szabolcs, akinek a körideje 2 perc 7 másodperc lett. Ezzel a köridővel hat tizeddel vezette a kategóriát.

DSC_0467     DSC_0472

A melegedés fokozatos volt, a napsütés ereje kellemes nappali hőmérsékletet hozott. Lekerültek a télikabátok, sapkák a résztvevőkről.

Szabolcs második köre előtt lecserélte az utcai sportgumikat slick abroncsokra. Száraz pályán, napsütésben ez jó döntésnek bizonyúlt. Azonban az aszfaltcsík hőmérséklete nem érte el az optimálist, ezért autója háromszor is megcsúszott a mért körön. Sajnos, ez időveszteséggel járt: 2:13 mp-et mutatott az óra a célba érkezéskor.            

Harmadik kör

A rövid ebédszünetben az éves csoportkép készült el, majd a harmadik kör következett. Szabolcs a csúszkálás ellenére maradt a slick gumikon: „Meglepődtem a második körömben, hogy mennyire csúszkált az autóm a kanyarokban, főleg ahol elég éles ívek voltak. Maradtam ezeken a gumikon, de a jobb úttartás érdekében lejjebb vettem a nyomást, így kicsivel jobban tapadtak  a hideg aszfalton.” – mesélte a Track Racing versenyzője. Két másodpercet javított, körideje 2:11 mp lett.

kép 58

Díjkiosztó

Parc fermé most nem volt, így a verseny végeztével mindenki összecsomagolhatott. Az óvási idő eltelte után pedig a díjkiosztó következett. Sződy Szabolcs a második helyért járó kupát vehette át a Kakucs Ring-i futam S1-es kategóriájában. Ez a csapat századik serlege versenyzői pályafutásuk során.

A bajnokság végeztével már az év végi eredmények is kiszámolhatók. Szabolcs ezzel a második hellyel megnyerte a legkisebbek között a kategória bajnokságot. Fivére, Zsolt második lett, ezzel a csapat harmadszor bajnok, 2009 és 2012 után.

DSC_0524     DSC_0552

A nap összefoglalója:

„Egy igen hideg reggel után kellemes nappali időben versenyezhettünk. Ez mindig jó tavasszal és ősszel, hiszen lehetett volna elég hideg is vagy eső, egész nap. Szerencsére kellemes időben mentünk. A kerékcsere nem volt a legjobb döntés, mivel az aszfalt hőmérséklete már nem megfelelő, csak a levegőé. De nem baj, nekem ez a második hely is elég volt a bajnokság megnyeréséhez. Ezt a futamot most nem tudtam úgy kiautózni a csúszkálás miatt. Jó tapasztalatszerzés is volt egyben. Most, a bajnokság végeztével egy hosszú téli szünet jön, de már dolgozunk tovább a jövő éven. Örülök, hogy sikerült megszereznem az első helyet, és gratulálok az összes kategória társamnak az elért eredményéhez!” – foglalta össze a napot az új bajnok.

Ponttáblázat:

Sződy Szabolcs   52 pont

Sződy Zsolt         50 pont

Felfalusi István   30 pont

Ördögh Mixi           11 pont

Vödrös Rita            11 pont

Berente Gábor         6 pont

Házi Ádám               5 pont

Az év utolsó eseményeként a díjkiosztó gála van még hátra. December 3-án a dobogósok ott vehetik át egész éves munkájuk kézzelfogható eredményét.

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2016 november 18 - 00:20. - Kategória: Egyéb
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.