„A részvétel volt a fontos…”- a 2014-es szlalom versenyszezon összegzése

A 2014-es versenyszezon a Track Racing csapat versenyzőinek nem a megszokott csapatfelállással és indulással kezdődött. Sződy Zsolt ebben az évben nem indult a bajnokságban, sok-sok év után kihagyni kényszerült ezt a szezont. Sződy Szabolcs viszont továbbra is versenyben volt, hogy az áhított bajnoki címért küzdhessen. Ez most egy harmadik helyre volt elég. A Sződy fivérek versenyévének összegzését olvashatják:

 Tóth Tamás: – Sziasztok, szeretettel köszöntök mindenkit! 2014 december 20-a van. Szokásunkhoz híven ismét itt vagyunk Kecskeméten az M+F Toyota szalonban, ahol az év végi Oszak gálát tartják. Ismét a két Sződy fivért hallgatom az idei szezonról. Szabolcs, az idei évben az S1-es kategóriában harmadik helyet értél el. Kérlek, néhány mondatban értékeld az évet.

   DSC_1592      DSCF7108

Sződy Szabolcs: Összességében jól indult ez az év. Volt motiváció, hiszem tavaly a bajnokságot hajszál híján sikerült megnyerni. Úgy kezdtem a szezont, hogy idén minden lehetséges. Jól is indult, mert két második hellyel kezdtem, de utána jött öt harmadik hely, és a szezon második felétől tudtam és biztos voltam abban, hogy ez így is marad. Ezért az utolsó futamot, mivel tudtam, hogy mínuszolják, ki is hagytam.

Tóth Tamás: – Zsolt, te idén kihagytad az Oszak sorozatot. Mindössze két futamon indultál. Kérlek beszélj a kihagyás okáról, illetve a két futamról amelyen részt vettél.

Sződy Zsolt: – Először is gratulálok Szabinak ehhez a kupához és az elért eredményéhez. Azt hiszem a reklám világából veszek egy szlogent: aki nem játszik az nem is nyer. Őszintén szólva idén nem jutott pénz a versenyzésemre. Anyagi források nem álltak rendelkezésre. Ezért úgy döntöttem már év elején, hogy nincs értelme egy csonka szezonba belekezdeni, aminek nem látom a végét, nem tervezhető és csak rossz élmény lenne. Tehát nem neveztem be az Oszak bajnoki sorozatba. Ennek ellenére ültem versenyautóban. Egyszer a nagymúltú Rakparti Szlalomparty-n, ahol megnyertem a kategóriát, illetve a saját autómmal indultam el a Hungaroringen, Oszak futamon. Távollétemben is követtem a bajnokság eredményeit, hiszen amikor Szabi hazatért egy-egy versenyről, illetve én is jelen voltam néhány futamon, akkor tudtam, hogy hol tart, milyen eredménnyel zár. Nagyon örültem annak, hogy idén először hivatalos fotósa is voltam a bajnokságnak egy futamon. Szívesen versenyeznék továbbra is, de ez azon múlik, lesz-e rá keret jövőre.

Tóth Tamás: – Szabolcs, idén nyolc futamon vettél részt. Voltak-e új helyszínek, illetve a régi helyszíneket milyen volt ismét felkeresni?

Sződy Szabolcs: – Alapvetően a helyszínek nagyja megszokott volt. Kakucsring és Kiskunlacháza maradt, és a Hungaroring is. Bár ott egy másik pályaszakaszon mentünk és fordított irányba, tehát az is újnak minősült. Ami teljesen új volt, az egy rallye, rallye sprint futam volt Magyarhertelenden. Számomra ez teljesen új, mert anno, fiatalabb koromban még nézőként voltam jelen ezeken a versenyeken. Most eljutottam oda, hogy egy ilyen pályán mehettem. Ez nagy élmény volt, de az én autóm ehhez a pályához gyenge volt, az erősebb autókkal lehetett igazán kiautózni ez a dimbes-dombos szakaszt. Más helyszín nem volt új idén, de ez mindenképpen rendhagyó futam volt nekem.

Tóth Tamás: – Mik voltak a fénypontok illetve a mélypontok ebben a szezonban? Tudnál-e néhány emlékezetes pillanatot mondani?

Sződy Szabolcs: – A kezdet jól indult a két második hellyel úgy, hogy a tavalyi bajnokot utasítottam magam mögé. Ez egy reményteljes lendületet adott, hogy hátha most… . A további sorozatos harmadik helyek viszont nem jelentettek mélypontot. Inkább kiemelném a bajnokságon kívüli Szlalomparty-n a kategória, pontosabban a széria legkisebbek első helyét, és a mindig kedvenc Hungaroring-i futamot.

Díjak            DSC_1615

Tóth Tamás: – Az S1-es kategóriában indultál idén is. Jövőre is ez a kategória várható indulásként vagy esetleg tervezel kategóriaváltást, esetleg továbblépést?

Sződy Szabolcs: – A jövő év most először kérdőjeles. Ugyanis erősen anyagi kérdés. Ha összejön a minimum forrás, amiből el tudok, el tudunk indulni a bajnokságban, akkor folytatjuk a Szlalom Bajnokságban. Azonban az autón is kell egy kisebb fejlesztés, mivel vannak olyan részek, amitől lehetne még gyorsabb. Így nem merném kockáztatni a következő szezont, hogy megint csak egy kicsin múljon és nem tettünk meg minden ennek érdekében. Inkább vagy biztosra megyek vagy nem indulok. A motiváció és az autó meg van, csupán financiális okai lehetnek a távolmaradásomnak. Felmerült egy gokart bajnokságban való indulásnak az ötlete is, de ezt csak akkor szeretném, ha a szlalomra nem jutna keret. Egyébként mindegy mivel, csak mehessek. – mosolygott Szabolcs.

Tóth Tamás: – Készülsz-e jövő évre, esetleg mégis összejöhet az indulás, vagy fotósként rendszeres látogatója leszel a versenyeknek?

Sződy Zsolt: – Fotósként nagyon szívesen részt veszek, ha felkérnek. A gokartozás lehetősége annyira nem vonz, mert fizikailag nem nagyon bírom, mert egy más stílus és jobban igénybe vesz. Hobbiból szívesen kipróbáltam már korábban. A karosszériás autókhoz vagyok szokva és közelebb is áll hozzám ez a szakág. Viszont Szabi esetleges választása során segítőnek, csapatfotósnak szívesen megyek a versenyeire.

Tóth Tamás:  – Az idei szezont összehasonlítva a tavalyival, mennyire volt ez a szezon nehezebb, küzdelmesebb? Melyiket volt nehezebb megszerezni: ezt a harmadik vagy tavaly a második helyet?

Sződy Szabolcs: – Határozottan az a válaszom, hogy tavaly a másodikat. Mert ez a helyezés pontszámban a legmagasabb volt, azonos az első helyével, mínuszolás nélkül pedig három ponttal több. Tehát teljesítmény szempontjából az első, a szabályok szerint a második hely jutott. Viszont az eredményeket a szakágak történelmében szabályok szerint jegyzik. Az idei szezonom az év elején volt inkább küzdelmesebb. Voltak versenyek, ahol tudtam, hogy nem leszek eredményesebb, ezért beosztottam az energiát és ugyanazt az eredményt értem el így, mintha a maximum környékén autózom. A slick gumik ellen idén alulmaradtam. Sajnos az időjárás sem volt kegyes hozzám. Az eső sem akkor esett, amikor közelebb kerülhettem volna hozzájuk, mivel a tapadásuk nedves vagy hideg pályán csökken. Ezért sokszor már a versenynap közepén tudtam, hogy reálisan hol a helyem az eredménylistán.

Tóth Tamás: – Sorold fel kérlek, hogy kik segítettek az idei versenyszezonban?

Sződy Szabolcs: – Támogatóim, akiknek segítségével idén is tudtam versenyezni: a könyv, amit kulturális céllal is az autómon „viseltem”, hogy népszerűsítsem az olvasást. Köszönjük szépen a Kárászy-cégnek a lengéscsillatítókat és a hozzá tartozó asszisztenciát, amivel másodperceket nyertem a pályán, és három médiatámogatómnak: a Vác Online Hírportálnak, az Amdala.hu-nak és a Sportmenü-nek, akik versenyről versenyre beszámoltak az eseményekről és eredményeimről. Ezen kívül minden barátnak, segítőnek, aki ott volt a pályán, a pálya mellett, mert ezek a segítségek sokat jelentenek. Így a kormány mögött már csak nekem volt dolgom.

Riport        DSC_1542

Tóth Tamás: – Gratulálok az idei harmadik helyezésedhez! Reméljük, hogy ha összejön a következő szezon, akkor Te leszel a bajnok. Már megérdemled. Bízzunk benne, hogy Zsoltival ismét csapatban tudtok versenyezni.

Sződy Szabolcs: – Köszönjük szépen!

Logo

Interjú: Tóth Tamás

Fot   ók: Czárl Adrienn – Track Racing

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2014 december 31 - 12:14. - Kategória: Versenyeink, Versenyzői blog
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.