Benzingőz helyett zöld sport

A Tó-Sport rendezésében idén is volt Tour de Velencei-Tó kerékpáros körverseny és túra.

A Track Racing tájékoztatása szerint ez utóbbin vettek részt a legtöbben, mint tömegsport rendezvény. Mi sem bizonyíthatta volna ezt jobban mint a Sződy fivérek rajtszáma, – 2511 és 2857 -, akik szintén az indulók között voltak. Nem nagy meglepetésre, hiszen az autóversenyzés mellett, már évekkel ezelőtt is részt vettek az eseményen:

„Harmadszor teljesítettem a távot az elmúlt években. Igaz, tavaly egy versenyem miatt nem a Velence-kör napján, hanem privátban, szeptemberben mentem végig. Jó most is itt lenni két év után és a tömeggel együtt  tekerni. Ismét tandemmel indultam, már-már tradíció ez nálam évről-évre. Látványos is ezzel a hosszú bicajjal, két személlyel menni,  lejtőn és emelkedőn. Fantasztikus hangulata volt az egész napnak, ráadásul tombolán nem nagyon szoktunk nyerni. És lám, most mégis.” – mondta mosolygva Szabolcs a kissé fárasztó, de örömteli nap végén.

1.       3.

„Idén most voltam először a Velencei tónál és nagyon örültem, hogy a változékony időjárás a kerékpáros napra napfényt hozott. Ez egy hagyomány már nálam, hiszen a 30 km-es táv természetesen nem hosszú számomra, de jó dolog a tömegben tekerés és persze minden “zöld” program, ami akár csak egy térséget, üdülőhelyet, pláne bicajos körutat népszerűsít.

Kis különlegesség csak így csapaton belül az, hogy minden évben más kerékpárral jövök az eseményre.”- lelkesült Zsolt az egész napot összefoglalva.

4.      6

Természetesen a 30 km-es táv nem versenytempóban és nem időre ment. Célja a táv teljesítése, a szabadidő sport és a tömegsport népszerűsítése az egészség program keretein belül.

FotĂłk:Track Racing

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2016 jĂşnius 10 - 08:39. - Kategória: EgyĂ©b
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.