Új kihívásokkal, új szakágban

A hosszú, több mint 5 hónapos téli szünet után 2015-ben új szakágban próbálja ki magát a Track Racing csapat versenyzője. Zsinórban 8 évet versenyzett országos bajnokságban, majd a sok kérdőjel miatt úgy döntött, hogy egy kisebb, de semmiképpen sem lekicsinylő bajnokságban vesz részt idén.

Sződy Szabolcs már gokartozott korábban, de bajnokságban még nem indult:

„RĂ©gebben mentem nĂ©hányszor gokarttal, aztán 2010-ben beneveztĂĽnk Zsolti öcsĂ©mmel egy futamra. Akkor azt nyilatkoztuk, hogy jĂł futam volt, de nem tervezĂĽnk szakágváltást. Ez akkor Ă­gy is volt. Azonban most a szűkös anyagiak Ă©s egyĂ©b változások miatt Ăşgy döntöttem, ebben az Ă©vben egy gokart bajnokságban vezetek egy kis járművet. Mindig is Ă©rdekelt, szerettem menni vele, de eddig nem gondolkodtam bajnoki sorozatban.” – nyilatkozta Szabolcs, akirĹ‘l jĂłformán a tĂ©li uborkaszezonban nem nagyon lehetett hallani, egy interjĂşt kivĂ©ve.

„Mivel a szlalom bajnokságban valĂł rĂ©szvĂ©tel esĂ©lytelensĂ©ge csak február közepĂ©n lett biztos, nem tudtam volna mit mondani, de már „B” tervkĂ©nt meg volt hol megyek, ha ki kell hagynom idĂ©n az OB-t, ahogy ezt a tavalyi dĂ­jkiosztĂłmon is már emlĂ­tettem. Komolyan veszem ezt a versenysorozatot is, már felkĂ©szĂĽltem rá.” – majd kezdte meg a tesztköröket a versenyzĹ‘.

DSC_0943          DSC_0776

A pálya rendelkezésére állt, így egyedül róhatta a köröket. A többféle vonalvezetés először adott feladatokat, majd később a minél jobb köridő számított.

„Nagy a fizikai igĂ©nybevĂ©tel ezekben a kis „zsámolyokban” ĂĽlni Ă©s a nagy kanyarsebessĂ©gĂĽk Ă©s tapadásuk miatt szĂĽksĂ©g volt többek közt egy ĂĽlĂ©sbetĂ©tre, amit korábban egy ĂĽlĂ©sprĂłbán bemĂ©rtĂĽnk. Ezen kĂ­vĂĽl a kondĂ­ciĂł javĂ­tása is folyamatban van, ami a kondi, Ăşszás Ă©s biciklizĂ©s egyĂĽttes edzĂ©sĂ©bĹ‘l áll. Nem tudok esĂ©lyt latolgatni, nem ismerem mĂ©g az ellenfeleket, de hallomásbĂłl tudom, hogy kemĂ©ny mezĹ‘ny lesz. KĂ­váncsian várom, hogyan debĂĽtálok itt Ă©s milyen eredmĂ©nnyel kezdek itt jövĹ‘ hĂ©ten? A sport iránti tisztelet az elsĹ‘dleges, ezĂ©rt ide is teljesen felkĂ©szĂĽltem Ă©rkezem.” – mesĂ©lte Szabolcs, aki már várja a hamarosan közeledĹ‘ rajtot.

DSC_0790          DSC_1000j

                                                                       

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2015 március 29 - 17:00. - Kategória: EgyĂ©b
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.