Magunkról

Track Racing Sportegyesület versenyzői: Sződy Szabolcs, Sződy Zsolt

7 év autósport rajongói-nézői korszak után először 2000-ben indultunk autóversenyen. Az autószlalom szakágat kipróbálva, 2004-ben egyikünk / Sződy Szabolcs / már bajnoki pontokért indult, és év végén kategória /N1/ 4. helyén végzett. 2006-ban két teljes bajnokságban vettünk részt. Egyikben év végi kategória 5. és 6. hely, másikban bajnoki 3. és 4. helyezés lett csapatunké. 2007-ben ismét kategória 3. lett egyikünk, megvédve ezzel dobogós helyezését. 2007 utolsó futamán kettős győzelmet értünk el, kategóriánkban. 2008-ban már az MNASZ Országos Szlalom Bajnokságban /OSZAK/ indultunk, ahol a kategória 3. és 4. helyét szereztük meg. 2009-ben kategória bajnoki címet és egy 2. helyezést értünk el.

2010-ben autó és kategóriaváltás történt csapatunkban. A legnépszerűbb kategóriában egy 6. és 9. helyet értünk el, első évben.

2011-ben ugyanabban a kategóriában maradva a Suzukival a 7. és 8. helyet szereztük meg, tartva az előző évi szintet, a középmezőnyt.

2012-ben ismét kategória bajnoki címet és egy 2. helyezést szereztünk, már Suzukival.

2013-ban kemény küzdelemmel hajszálon múlt az első hely. Így Szabolcs pontazonossággal a 2., az előző évi bajnok Zsolt, a 4. helyen végzett év végén.

2014-ben Szabolcs indult csak. Év végén a kategória 3. helyén végzett. Zsolt két versenyen állt rajthoz.

Kilenc és fél év alatt 88 kupát, két kategória bajnoki 3. helyet, két országos kategória bajnoki 3. helyet és két országos kategória bajnoki 1. és három 2. helyet szereztek eredményes versenyzésükkel.

2015-ben a Magyar Szlalom Bajnokság versenyszabályainak változásai és a támogatói háttér hiánya miatt gokart bajnokságban folytatta versenyzését a Track Racing csapata és versenyzője. Keresve az új kihívásokat és a fiatal tehetségeket is. Év végén a kategória 28 indulójából Szabolcs a 8. helyet szerezte meg.

2016-ban visszatértünk a Magyar Szlalom Bajnokságba ( volt Oszak ), ahol, már mint külön szakágban mérettetjük meg magunkat ismét… és megnyertük a kategóriát. 2009 és 2012 után 2016-ban is. Ismét bajnok a Track Racing csapat.

2017-ben megpróbáljuk megvédeni kategória bajnoki címünket. Nehéz feladat lesz, de nem lehetetlen. Első futamunkon egy második hellyel szaporítottuk kupáink számát… . Majd később még eggyel, Lajosmizsén. Évünk nem úgy sikerült, ahogy reméltük. Végül a kategória 5. és 6. helyén végeztünk. De jövőre új tervekkel és reményekkel indulunk.

2018-ban nagy változás történik a csapat életében… 

Új kategóriában, új autóval és márkával folytatják a versenyzést a Sződy fivérek. Egy Opel Tigra 1.6 16V volánja mögött mérettetik meg magukat az igen népszerű és erős széria 3-as (1401-1600 köbcenti közötti) kategóriában. Türelmesek a szezont tekintve, hiszen a 106 lőerős autót tanulni kell még. Ezért várhatóan a versenyszezon közepétől lesz lényeges gyorsulás terveik szerint.

Év végén a kategória 4. és 6. helyén végeztek a Sződy fivérek. Ez jó eredménynek mondható, hiszen első Opeles évükben már egy kupát is szereztek az évben a Tigrával. A kategóriát is megszokták, az erőviszonyok is láthatóak voltak a versenyszezon közepétől.

2019-ben megpróbáltuk elérni a dobogót. Ez nem sikerült, de közel voltunk hozzá. Viszont idén sikerült három dobogós helyen végeznünk a futamokon. Ezt a célt teljesítettük, és ez nagy előrelépés számunkra.

2020 sokak számára a nagy remények éve volt. Ezt mind felülírta az érkező vírushelyzet. A szlalomosok bajnoksága bő két hónappal később, de elindult. Ősszel megint a bizonytalanság jellemezte a versenynaptárt, amit kétszer is módosítani kellett a versenyszezonban. Végül a hét futamból hat megrendezésre került. Így a bajnokság teljes maradt. A Sződy fivérek szezonja nehéz, de eredményes volt. Jól felkészített autóval a 20. versenyszezonukban 9 kupával gyarapodtak és egy év végi kategória 2. és 3. hellyel zárták az évet. Azonban a sikeresnek mondható év még sem volt olyan, mint az előző szezonok. Remélik, jövőre egy hasonlóan eredményes és vidámabb versenyszezont teljesíthetnek, ahogy régen… .

2021-es versenyszezonunk elindult. Erős küzdelmek várhatóak, a Magyar Szlalom Bajnokság is igen népszerű mezőnnyel vágott neki az idei versenyszezonnak… . Végül Zsolt kiélezett küzdelemmel az évvégi harmadik helyet szerezte meg a kategóriában. Szabolcs ötödik lett.

2022-ben gumiabroncsot váltottak, és egy utcai sportgumival vágtak neki a szezonnak. Előnyeivel és hátrányaival együtt igen jól szerepeltek a futamokon. Végül a negyedik és hetedik helyen fejezték be az évet kategóriájukban.

2023-ban egy felkészültebb autóval indultak, és reményeik szerint az elérhető egy-egy dobogó volt a cél. Sajnos, ez nem valósult meg. Az erős mezőnyben, sok küzdelemmel végül a kategória hatodik és kilencedik helyén végeztek a fiúk.

 

Sződy Zsolt – Sződy Szabolcs

felirat_full_transp

Webhost cégadatok: ComPen Kft.,  ügyvezető: Kertész Tibor.

                         Adatkezelési Tájékoztató

         Track Racing Sportegyesület

  1. Általános rendelkezések és elérhetőségek

A jelen tájékoztató („Tájékoztató”) Track Racing Sportegyesület („Track Racing Se.“) által kezelt, azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ (személyes adat) kezelésére vonatkozik.

A jelen Tájékoztatóban a továbbiakban ahol valamely adatkezelési tevékenységet a Track Racing Se. non-profit egyesület önállóan végez, ott a saját, külön cégnevén jelenik meg. Az adatkezelők átlátható módon, a közöttük létrejött megállapodásban határozzák meg az EU Általános 2016/679. számú Adatvédelmi Rendelete („GDPR”) szerinti kötelezettségek teljesítéséért fennálló feladataikkal összefüggő felelősségük megoszlását. A megállapodás lényegét az érintett rendelkezésére kell bocsátani. A Track Racing Se. a GDPR rendelkezéseit 2018. május 25-től köteles alkalmazni.

A Track Racing Se. címe: 1027 Budapest, Margit krt. 26.
A Track Racing Se. Adószáma: 18134618-1-41
A Track Racing Se. weboldala: www.track-racing.hu
A Track Racing Se. email címe: track-racing@freemail.hu
A Track Racing Se. elnöke (képviselője): Sződy Laura

Ha Önnek bármilyen kérdése vagy észrevétele van ezzel a Tájékoztatóval kapcsolatban, mielőtt használná a www.track-racing.hu weboldalt, vagy valamilyen adatot a jelen Tájékoztató szerint átadna, kérjük lépjen kapcsolatba a Track Racing Se.-vel a fenti elérhetőségek valamelyikén.

  1. A Tájékoztató frissítése és elérhetősége

A Track Racing Se. fenntartja a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalúan, a módosítást követő hatállyal módosítsa. Erre tekintettel ajánlott rendszeresen látogatni a Track Racing Se. weboldalt abból a célból, hogy figyelemmel kísérhesse a változásokat.

  1. A Tájékoztató megismerése és elfogadása

A személyes adat rendelkezésre bocsátásával Ön megerősíti, hogy a Tájékoztatónak az adat rendelkezésre bocsátásának időpontjában hatályos változatát megismerte és kifejezetten elfogadja. Egyes külön szolgáltatások igénybevétele során specifikus adatvédelmi feltételek is alkalmazandók lehetnek, melyekről Ön az adott szolgáltatás igénybevétele előtt kaphat tájékoztatást.

  1. A kezelt adatok köre és adatkezelési célok

A Track Racing Se. által kezelt személyes adatok köre, az adatkezelési célok, valamint az adatkezelés időtartama és az adatokhoz való hozzáférésre jogosultak.

  1. Adatvédelmi jogok és jogorvoslatok
  2. május 25-ét követően az Ön adatvédelmi jogait és jogorvoslati lehetőségeit, és ezzel kapcsolatban a GDPR vonatkozó rendelkezéseit és korlátozásait részletesen a GDPR tartalmazza (így különösen a GDPR 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 77., 78., 79. és 82. cikkei). Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb rendelkezéseket.

5.1 Az Ön hozzáférési joga

(1) Ön jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon tőlünk arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Ha ilyen adatkezelés folyamatban van, Ön jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  1. a) az adatkezelés céljai;
    b) az érintett személyes adatok kategóriái;
    c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel a személyes adatokat közöltük vagy közölni fogjuk, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
    d) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
    e) az Ön joga joga, hogy kérelmezheti tőlünk az Önre vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
    f) valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; és
    g) ha az adatokat nem Öntől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
    h) automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Önre nézve milyen várható következményekkel jár.

(2) Ha személyes adatoknak harmadik országba történő továbbítására kerül sor, Ön jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan a megfelelő garanciákról.

(3) Az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Ön rendelkezésére bocsátjuk. Ha Ön elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha Ön másként kéri.

5.2 A helyesbítéshez való jog

Ön jogosult arra, hogy kérésére indokolatlan késedelem nélkül helyesbítsük az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Ön jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

5.3 A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)

(1) Ön jogosult arra, hogy kérésére indokolatlan késedelem nélkül töröljük az Önre vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  1. a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtöttük vagy más módon kezeltük;
    b) Ön visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
    c) Ön tiltakozik az adatkezelése ellen, és adott esetben nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
    d) a személyes adatokat jogellenesen kezeltük;
    e) a személyes adatokat a ránk alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; vagy
    f) a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

(2) Ha a  Track Racing Se. nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az (1) bekezdés értelmében azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

(3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges, többek között:

  1. a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
    b) a személyes adatok kezelését előíró, a ránk alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése céljából;
    c) a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az (1) bekezdésben említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
    d) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

5.4 Az adatkezelés korlátozásához való jog

(1) Ön jogosult arra, hogy kérésére korlátozzuk az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

  1. a) Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy ellenőrizzük a személyes adatok pontosságát;
    b) az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
    c) már nincs szükségünk a személyes adatokra adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
    d) Ön tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy a Cordia jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

(2) Ha az adatkezelés az (1) bekezdés alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Ön hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

(3) Az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatjuk Önt.

5.5 A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség

A Track Racing Se. minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közöltük, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az Ön kérésére tájékoztatjuk e címzettekről.

5.6 Az adathordozhatósághoz való jog

(1) Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó, általa a rendelkezésünkre bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná a Track Racing Se. ha:

  1. a) az adatkezelés hozzájáruláson, vagy szerződésen alapul; és
    b) az adatkezelés automatizált módon történik.

(2) Az adatok hordozhatóságához való jog (1) bekezdés szerinti gyakorlása során Ön jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.

5.7 A tiltakozáshoz való jog

(1) Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen, ideértve profilalkotást is. Ebben az esetben a személyes adatokat nem kezeljük tovább, kivéve, ha bizonyítjuk, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

(2) Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, Ön jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az Önre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

(3) Ha Ön tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

(4) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve Ön a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.

(5) Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson az Önre vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

5.8 A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog

Ön jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az Ön megítélése szerint az Önre vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR-t. Magyarországon az illetékes felügyeleti hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (http://naih.hu/; 1530 Budapest, Pf.: 5.; telefon: +36-1-391-1400; fax: +36-1-391-1410; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu).

5.9 A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

(1) Ön jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság Önre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.

(2) Ön jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja Önt a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.

(3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

5.10 Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

(1) Ön hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak a GDPR-nak nem megfelelő kezelése következtében megsértették a GDPR szerinti jogait.

(2) Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is.

 

Itt tekinthetőek meg  a Egyesület 2009 -2017 közötti közhasznú jelentései:

  • 2009 Gokartring Kecskemet

 

 

Kapcsolódó képek:

A visszajelzés le van zárva.

Készült: 2011 május 09 - 13:14. - Kategória: Egyéb
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0

 
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.

A visszajelzés le van zárva.