Április 30-án, hétfőn – ami május elseje miatt munkaszüneti nap volt -elkezdődött az Országos Szlalom Bajnokság idei szezonja. A kecskeméti gokartringen rendezték az első két futamot. Az elsőt délelőtt, a másodikat pedig délután.
A Track Racing csapat két versenyzője idén új dolgokkal állt elő: „Egy három ajtós, 1000-es Suzuki Swift-tel megyünk idén. Visszatértünk az S1 kategóriába. Az autón az utóbbi két hétben nagyon sokat dolgoztunk, hogy megfelelően felkészítve induljunk már az első két futamon. Bízunk benne, hogy jó eredményt érünk el, és elégedetten nyilatkozhatunk a nap végén.” – mondták el prológusként a Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt.
Az első futamra 66 nevezés érkezett. Minden induló először a gyalogos pályabejárással kezdte a napot. Itt a vonalvezetést, a bóják elhelyezését nézték meg testközelből. A gépátvétel után neveztek be a versenyre, majd következett az edzés. Kis szünet után a versenyzői eligazításon köteles volt minden versenyző részt venni, meghallgatni az instrukciókat. Miután a pályabírók és a személyzet elfoglalta helyét, rajtoltatták a mezőnyt.
Az első mért körben Zsolt indult 101-es rajtszámmal. 1perc 38 másodperces körideje jónak mondható: „Kitapasztaltam az autót, mivel még nem vezettem versenykörülmények között. A kisebb motor is jól húz, a tavalyi 1.3-ashoz képest is. A gumik jól tapadtak. Egyelőre elégedett vagyok a köridőmmel.” – mondta Zsolt.
Egy gyors helycsere után Szabolcs állt be a rajtvonalhoz, hogy a 111-es rajtszámmal, hogy mért kört futhasson: „Az edzőkörben már nagyjából kitapasztaltam az autót, de igazából versenytempóban lehet megfelelően. Bár, lassabb voltam Zsoltinál két és fél másodperccel, azért nem olyan rossz köridő ez, elsőre.” – mondta Szabolcs, akinek időeredménye 1:40 mp lett.
A második körben Zsolt hasonló tempót diktálva azonos / 1.38-as idővel / ért célba. Szabolcs elméletileg javított volna első körének idején egy tizeddel, de a rajt utáni első bójasort rossz irányból kezdte, ezért 20 mp-es időbüntetést adtak mért köréhez. Így 2 perc alatt teljesítette a kört, az eredetileg 1:40-es helyett.
Az ebédszünetben a pihenés, étkezés mellett néhányan szereltek, vagy éppen a nap elől bújtak el egy sátor vagy napernyő alá. Ugyanis a hőmérséklet 30-31 fok körül volt kora délután.
Következett a harmadik kör. Zsolt gyorsabban ment, mint előző két körében. Így 1:37-es ideje még jobbnak mondható: „Minden optimális volt. Koncentráltam a megfelelő ívekre, nem döntöttem bóját, ez az eredmény jónak ígérkezik az összesítésben is.” – örült Zsolt.
Szabolcs is javított: „Jó másfél mp-cel voltam gyorsabb önmagamnál. Ha így kezdem a napot, talán megnyerhetem a versenyt. De így is örülök, mert megfelelő volt az autónk, és mi is elég jól mentünk.” – számolt be Szabolcs az esélyekről.
A 30 perces óvási idő letelte után a díjkiosztó következett. Sződy Zsolt az első helyen, Sződy Szabolcs a második helyen végzett az első futamban. Egy-egy szép kupa volt a jutalmuk.
Összepakolás és pihenés helyett következett a második futam, amely ugyanúgy három körből állt. Itt 55 versenyző mérettette meg magát. Egy másik pálya épült az előző helyett, más vonalvezetéssel, és más rajthellyel: „Egy kicsit szusszantunk és máris bejártuk az új pályát. Ez lényegesen gyorsabb lesz, és máshol van a rajt illetve a cél. Konkrétan fordítva a délelőtti futamhoz képest. Várjuk a rajtot!„ – mesélték nagy izgalommal a Sződy fivérek.
A rajszámok maradtak, viszont a rajtolás fordított sorrendben történt. Így Szabolcs és Zsolt az indulók végén rajtoltak. Ezért most a báty volt az első kettőjük közül. Jó kezdést mondhat magáénak 1:35-ös idejével: „Naplementében indultunk, ami kicsit zavaró volt a szembe fény miatt, de kétségtelenül szép. A versenykörben már a pályára figyeltem. Igazán élvezetes vezetni, mert jók az ívek, kiautózható a pálya és főképp gyors.” – számolt be Szabolcs.
Zsolt 1 mp-cel előzte meg bátyját: „Tetszik az új pálya. Jól ment rajta az autó, viszont már annyira nem tudtam elhúzni az ellenfelektől, mint az első futamon. Ezért itt kiélezettebb a küzdelem. Izgalmasabb is.„ – mondta Zsolt, a körideje 1:34 mp lett.
Szabolcs második körében még faragott egy keveset az időből, 7 tizedet. Zsolt viszont hibázott egyet. Az egyik bójasornál elmérte a féktávot, és ha szerencsésen is – mivel nem ért bóját- , de vesztett néhány tizedet. Időeredménye csak 2 tizeddel lett több, mint előző körében, ami most nem számottevő.
A harmadik kör előtt nem volt szünet, ezért a fiúk, ismét a volánt forgatták.
Szabolcs lassult a végére, bár ez az eredményét nem befolyásolta, mint kiderült: „Nem éreztem, hogy lassabb vagyok, mint előző köreimben. Pedig itt a pályán még a tizedeket is érezni sokszor. Valamelyik íven hagyhattam ott ezt a 3 mp-et. Lényeg, hogy az előző két köröm jól sikerült, mert ezek alapján lesz meg a helyezésem.” – így Szabolcs, akinek körideje 1:38 mp lett.
Zsolt is 7 tizeddel lassabb kört produkált: „Hát, a végére már nem jött össze egy jó kör. Majd máskor. Azt gondolom viszonylag jó kör volt így is. Kíváncsi vagyok a végeredményre!” – mosolygott Zsolt, akinek körideje 1:35 mp lett.
A mosoly oka is meg volt.
Ismét 30 perces óvási idő telt el, és következett a díjkiosztó. Sződy Zsolt lett az első ismét az S1 kategóriában. Bátyja, Sződy Szabolcs a második helyért – és mindössze csak 1 mp-cel lemaradva – vehette át a jól megérdemelt kupát.
A Track Racing versenyzőinek napi összefoglalóját olvashatják:
„Nagyon örülünk a két-két jó eredménynek. Mindent elhoztunk, amit lehetett ezzel az első és második hellyel, duplán a nap során. Ennél szebb évkezdésünk nem is lehetne. Az autónk teljesen jól ment, köszönhető a jó felkészítésnek, a kiválóan teljesítő Pirelli P 6-os gumiknak, amik jó tapadást és kanyarstabilitást adtak az autónak. A pálya nem volt új, de a jelenlegi vonalvezetések jobban a kezünkre álltak, és kihoztuk a megfelelő tempót az autóból. Számításaink szerint vezetjük a kategóriát, ami külön öröm számunkra, hiszen célunk, hogy év végén ismét bajnokok legyünk. Két hónap szünet következik a bajnokságban, de számunkra a munka nem áll meg. Ez alatt befejezzük azokat az apróbb fejlesztéseket, amik még hátramaradtak, és várhatóan a harmadik versenyzőnk is ringbe száll a júniusi futamon.” – nyilatkozták a Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt.
A fiúk jól számoltak. Az első és második helyen állnak az összesítésben is a bajnokságban. Ezeknek megtartásához azonban újabb pontokra lesz szükségük. Erre lehetőségük június 24-én lesz, ismét Kecskeméten, ami egyben a Közép-európai zónafutam is lesz egyben. Minden érdeklődőt, motorsport rajongót szeretettel várnak a Szervezők és a versenyzők egyaránt.
Fotók: Tóth Tamás
Dobos Tibor
Kapcsolódó képek:
Hozzászólások követése a témában: RSS 2.0
Pillanatnyilag sem válaszok, snemPingek írása nem lehetséges.